Beharangozó 2021. április 16., péntek

Berke Balázs vezeti a BMTE - DVTK mérkőzést

Az OTP Bank Liga 29. fordulójában Berke Balázs vezeti a BMTE - DVTK mérkőzést. Segítői az oldalvonal mellett Vígh-Tarsonyi Gergő és Becséri Gergely, az alapvonal mögött pedig Oláh Gábor és Szilágyi Sándor lesznek. A tartalék játékvezetői feladatokat Medovarszki János látja el.

Berke Balázs vezeti a BMTE - DVTK mérkőzést


Berke Balázs 1984. február 20-án született Nagykanizsán, jelenleg Budapesten él. 2009-től vallhatja magát másodosztályú játékvezetőnek, az élvonalban 2011. július 30-án debütált. 2012 novembere és 2015 áprilisa között csak a másod- és a harmadosztályban vezetett mérkőzést, igaz, ebben az időszakban is dolgozott alapvonali játékvezetőként az NB I.-ben. 2019-től nemzetközi mérkőzéseken is dolgozik.

Pályafutása során idáig 106 élvonalbeli mérkőzésen működött közre játékvezetőként, ezeken  474 sárga és 18 piros lapot osztott ki. 

Az idei bajnokságban háromszor találkozhattunk vele játékvezetőként. Az 1. fordulóban a DVTK - Mezőkövesd, a 3. fordulóban a DVTK - MTK, a 24. fordulóban pedig az FTC - DVTK találkozót vezette. 

Az OTP Bank Ligában a játékvezetőn kívül két asszisztens, két alapvonali asszisztens és egy tartalék-játékvezető is közreműködik. Berke Balázs segítői  az oldalvonal mellett Vígh-Tarsonyi Gergő és Becséri Gergely, az alapvonal mögött pedig Oláh Gábor és Szilágyi Sándor lesznek. A tartalék játékvezetői feladatokat Medovarszki János látja el.

A Berke Balázs által vezetett DVTK mérkőzések

2020/2021
2021. március 2. FTC - DVTK 1-0
2020. augusztus 28. DVTK - MTK 1-1
2020 augusztus 16. DVTK - Mezőkövesd 2-1

2019/2020
2020. június 14. Kaposvár - DVTK 3-0
2020. március 14. Fehérvár - DVTK 1-1
2019. november 30. DVTK - Fehérvár 1-3
2019. november 2. DVTK - Kisvárda 3-1
2019. szeptember 28. Kaposvár - DVTK 2-0

2018/2019
2019. május 11. Honvéd - DVTK 4-4
2019. március 16. DVSC - DVTK 1-0
2018. december 8. DVTK - Kisvárda 1-1
2018. október 27. DVTK - FTC 1-4
2018. szeptember 15. Mezőkövesd - DVTK 4-2

2017/2018
2017. május 27. FTC - DVTK 4-0
2017. szeptember 9. DVSC - DVTK 3-1

2016/2017
2017. március 11. Videoton - DVTK 2-0
2016. augusztus 13. Haladás - DVTK 3-1

2015/2016
2016. április 9. MTK - DVTK 0-0

2010/2011
2011. május 21. DVTK - Hajdúszoboszló 4-0

Játékvezetők a DVTK mérkőzésein (2020/2021)

  játékvezető

 
asszisztens

 
asszisztens

 
alapvonali
játékvezető

 
alapvonali
játékvezető

 
tartalék
játékvezető

 
1.
 
Berke Balázs
 
Albert István
 
Medovarszki János
 
Bogár Gergő
 
Németh Ádám
 
Csatári Tibor
 
2.
 
Pintér Csaba
 
Szert Balázs
 
Huszár Balázs
 
Karakó Ferenc
 
Erdős József
 
Bornemissza Norbert
3.
 
Berke Balázs
 
Szalai Balázs
 
Horváth Róbert
 
Takács János
 
Szilágyi Sándor
 
Aradi József
 
4.
 
Bognár Tamás
 
Kóbor Péter
 
Szert Balázs
 
Antal Péter
 
Németh Ádám
 
Csatári Tibor
 
5.
 
Antal Péter
 
Tóth II Vencel
 
Horváth Zoltán
 
Farkas Ádám
 
Káprály Mihály
 
Szécsényi István
 
6. 
 
Bogár Gergő
 
Medovarszki János
 
Horváth Róbert
 
Pintér Csaba
 
Szilágyi Sándor
 
Farkas Balázs
 
7. 
 
Iványi Zoltán
 
Szert Balázs
 
Bornemissza Norbert Farkas Ádám
 
Hanyecz Bence
 
Csatári Tibor 
 
8.
 
Andó-Szabó Sándor Garai Péter
 
Horváth Róbert
 
Pillók Ádám
 
Németh Ádám
 
Tóth II Vencel
 
9.
 
Bogár Gergő
 
Buzás Balázs
 
Horváth Róbert
 
Iványi Zoltán
 
Csonka Bence
 
Horváth Zoltán
 
11.
 
Bognár Tamás
 
Buzás Balázs
 
Szécsényi István
 
Iványi Zoltán
 
Takács János
 
Vígh-Tarsonyi Gergő
12.
 
Iványi Zoltán
 
Tóth II Vencel
 
Medovarszki János
 
Káprály Mihály
 
Kulcsár Katalin
 
Horváth Zoltán
 
13.
 
Andó-Szabó Sándor Szalai Balázs
 
Farkas Balázs
 
Pillók Ádám
 
Ducsai József
 
Csatári Tibor
 
14.
 
Bogár Gergő
 
Tóth II Vencel
 
Albert István
 
Németh Ádám
 
Szilasi Szabolcs
 
Aradi József
 
15.
 
Pintér Csaba
 
Georgiou Theodoros Bornemissza Norbert Csonka Bence
 
Lovas László
 
Csatári Tibor
 
16.
 
Bogár Gergő
 
Garai Péter
 
Medovarszki János Németh Ádám
 
Pillók Ádám
 
Horváth Róbert
 
17.
 
Karakó Ferenc
 
Albert István
 
Horváth Róbert
 
Iványi Zoltán
 
Zierkelbach Péter Medovarszki János
 
18.
 
Bognár Tamás
 
Buzás Balázs
 
Szalai Balázs
 
Antal Péter
 
Lovas László
 
Szécsényi István
 
19.
 
Zierkelbach Péter
 
Georgiou Theodoros Kóbor Péter
 
Berke Balázs
 
Szilasi Szabolcs
 
Király Krisztián
 
20.
 
Andó-Szabó Sándor Tóth II Vencel
 
Szert Balázs
 
Erdős József 
 
Vad II István
 
Aradi József
 
21.
 
Bogár Gergő
 
Szalai Balázs
 
Huszár Balázs
 
Németh Ádám
 
Farkas Ádám
 
Garai Péter
 
22.
 
Erdős József
 
Georgiou Theodoros Medovarszki János
 
Szilasi Szabolcs Takács János
 
Csatári Tibor
 
23.
 
Pintér Csaba
 
Szalai Balázs
 
Király Krisztián
 
Solymosi Péter
 
Ducsai József
 
Csatári Tibor
 
24.
 
Berke Balázs
 
Georgiou Theodoros Horváth Róbert
 
Solymosi Péter
 
Csonka Bence
 
Huszár Balázs
 
25. 
 
Iványi Zoltán
 
Buzás Balázs
 
Csatári Tibor
 
Vad II István
 
Urbán Eszter
 
Medovarszki János
 
26.
 
Bogár Gergő
 
Bornemissza Norbert Szalai Balázs
 
Káprály Mihály
 
Takács János
 
Horváth Zoltán
 
27.
 
Vad II István
 
Szalai Balázs
 
Szécsényi István
 
Solymosi Péter
 
Szilasi Szabolcs
 
Horváth Zoltán
 
28.
 
Pintér Csaba
 
Buzás Balázs
 
Szert Balázs
 
Németh Ádám
 
Csonka Bence
 
Horváth Róbert
 
29.
 
Berke Balázs
 
Vígh-Tarsonyi Gergő Becséri Gergely
 
Oláh Gábor
 
Szilágyi Sándor
 
Medovarszki János