-Kiszámíthatatlan bajnokság vár ránk, a megszokottnál több fronton, ellenfeleink mellett a koronavírussal is harcolnunk kell. Eddig ebben jól teljesítünk, mindenki negatív tesztet produkált a mai bajnokságot megelőző MKOSZ által előirt vizsgálaton – nyilatkozta Völgyi Péter, az Aluinvent DVTK sportszakmai igazgatója. - A bajnokság elkezdése és megrendezése az egész sportág érdeke, a szünet rettenetesen hosszúra nyúlt, szurkolóink és játékosink is ki vannak éhezve a szezonkezdetre. Világos protokoll került kidolgozásra a mérkőzések megrendezésével kapcsolatban, ennek maximális betartása közös érdek. Nagyon szeretnénk elkerülni és számunkra a legnagyobb érvágást jelentené, ha zárt kapus mérkőzéseket kellene játszanunk. A lelátóinkról érkező segítség diósgyőri hagyományként számos kritikus helyzeten segített át bennünket a múltban, s remélem fog az idén is.

-Bodnár Péter, az MKOSZ főtitkára remekül megfogalmazta: „Számos nehézség vár még mindannyiunkra a következő hónapokban, ez a szezon valószínűleg nem kizárólag a sportszakmailag megalapozott eredményekről szól majd...”.
Mindazonáltal minden egyes mérkőzésből meg fogjuk próbálni kihozni a maximumot. Fiatal vezetőedzőnk, Földi Attila nincs irigylésre méltó helyzetben. Elmaradt felkészülési mérkőzések és sérülések is hátráltatták csapatunkat. További nehézséget okozott az edzések tervezésénél a vírus térnyerése miatt bevezetett belső szabályaink betartása.

-Nem tartunk ott a bajnokság kezdetekor, ahova augusztusban tervezve szerettünk volna eljutni a csapatépítés folyamatában, hétről-hétre mérkőzésről-mérkőzésre fogunk előrelépni, összecsiszolódni, bizonyítani. 

-Az idei Aluinvent DVTK rutinos és tapasztalt játékosainkkal együtt is nagyon fiatalnak számít. Konkrét célkitűzésekről a rengeteg bizonytalanság miatt még korai beszélni. (Csak egy példa: még a rohamosan közeledő Euroliga selejtező helyszíne sincs kijelölve). Az első és legfontosabb, hogy minden játékosunk egészséges maradjon, de bízom benne, hogy az európai kupaporondon és a magyar pontvadászatban együtt nagyon komoly csapattá érünk a szezon második felére. Az tud majd igazán eredményes lenni, aki fegyelmezetten éli a hétköznapokat, villámgyorsan alkalmazkodik a folyamatosan változó körülményekhez, improvizál napról-napra és nem áll hadilábon a szerencsével sem.

-Szeretném megköszönni a tulajdonosunknak és a támogatóinknak, hogy a nehézségek ellenére is mellettünk állnak, szurkolóinktól pedig at kérném, hogy a szokásos lendülettel támogassák a csapatot, a lányok mindent meg fognak tenni a pályán a jó eredmények érdekében.