A bérletek árairól és a bérletesek számára igénybe vehető kedvezményekről korábbi cikkünkben már beszámoltunk. Arról pedig, hogy miért érdemes bérletet vásárolni az idei szezonban, ide kattintva olvashatnak szurkolóink. 

A klub ajándékaként az első tíz bérletvásároló egy-egy nyakba akasztható piros kulcstartót is kapott ajándékba.

- Taktaharkányban élek, 1978-ban a sörgyárban dolgoztam és a főnököm nagy barátja volt a klub akkori elnökének, Árvai B. Endrének, így kerültem kapcsolatba a Diósgyőrrel, azóta bérletes vagyok - nyilatkozta a DVTK első 2020/2021-es bérletese, Jakab Dezső. -. Salamon Józsi és Veréb Gyuri is jó ismerősöm, Szabó Gézával sokat járt ki a csapat a Hernád partjára, edzések is voltak ott, a kupadöntőket pedig sosem fogom elfelejteni. Éppen az autómat hoztam be műszaki vizsgára, tegnap olvastam a neten, hogy mától lehet bérletet vásárolni. Kicsit hamar is érkeztem, több mint egy órát várakoztam, hogy megvehessem. Minden hazai mérkőzésen itt vagyok a lelátón, és amikor tehetem idegenbe is elutazom a csapattal. A Napos oldalra szólt a bérletem legutóbb és most is oda vettem meg, az N szektor 10. sorába, a felezővonalhoz. Olvastam, hogy mennyit lehet spórolni a bérletvásárláskor, nyugdíjasként szerintem ez egy elfogadható ár. Tavaly meg is lepődtem az akkori csökkentésen, ki is számoltam, hogy nekem így 1000 forintba sem kerül egy mérkőzés. A sorban álló szurkolótársaimmal azt beszéltük, hogy talán jobb lesz ez az idei esztendő, mint a korábbiak, Gheorghe Grozavot már láttam játszani, tőle sokat várok, a többieket majd meglátjuk.